Piton és a lány 2. rész - 4. fejezet

Második rész
4. fejezet

- És már megint bájitaltan – gondolta magában Ali, aki kezdte úgy érezni, mintha minden tantárgya háttérbe szorult volna emellett, és ekkor kivételesen nem jó értelemben. Akármennyire is örült annak, hogy Perselus végre azt a tárgyat taníthatta, amire mindig is vágyott, szörnyen hiányoztak neki a férfi bájitaltan órái. Annyival jobban szerette őket, mint azokat, amiket Lumpsluck professzor tartott. - Alice szembe kell nézned a félelmeiddel és felvállalnod azt, hogy múlt órán csak úgy elrohantál! – bíztatta szokása szerint fejben sajátmagát.
    Lumpsluck azonban a várttal ellentétben rá se hederített, a mardekáros lány pedig rögtön arra gondolt, hogy már úgy leírta magát a professzor szemében, hogy nem is érdekelte többé a férfit. Ez őt azonban nem szomorította el, sőt inkább megnyugtatta.  Három éven át a legjobb bájitaltanos volt az évfolyamán, és az apukájával rengeteget gyakorolt kicsi korában – mindez nem válhatott hirtelen semmissé.
    - Hidd el, kislányom, meg fogod ezt még nekem köszönni, ha majd a Roxfortban te leszel a legjobb kis kotyvasztóművész! – emlékezett vissza a férfi szavaira.
    - Igenis az vagyok, egy „kotyvasztó művész”! – bíztatta tovább magát. Nem Lumpslucknak akart megfelelni, hanem az édesapjának, akiről tudta, hogy ebben a pillanatban is figyelte őt.

 

Ezen az órán is remek lett a bájitala, de megint lekörözte valaki, egy hollóhátas lány, akit mindig is nagyon okosnak tartott. Csak az volt a baja, hogy nem hitt kellőképpen saját magában, és mindig mindent többször leellenőrzött, ekkor viszont még így is ő volt a leggyorsabb.
    - Miss Smith! – lepődött meg a professzor – Nagyon ügyes vagy. A főzeted egyszerűen tökéletes. Gratulálok! De azért mindenki fejezze be a sajátját, mert most semmi tétje nincs a dolognak, kivéve azt, hogy egy bájitallal többet tudtok elkészíteni!
    Az óra végeztével több diákot is kihívott az asztalához Lumpsluck, de Alice-t és az aznap brillírozó Esther Smith-t nem, ezért kifelé menet tudott Ali gratulálni a másik lánynak, aki elpirosodva megköszönte azt. Úgy érezte Alice, ha már a professzor nem értékelte eléggé szegényt, hátha ő egy apró dicsérettel egy picit javíthatja a lány önbecsülését.

A Pitonnal való találkozása nem indult zökkenőmentesen. Sokáig sétáltak anélkül, hogy megszólaltak volna, mivel egyikük sem tudta, hogyan kezdjen neki. Ebben hasonló volt ez találka az első alkalomhoz, amiről mindketten úgy érezték, mintha egy másik életükben lett volna. És az biztos, hogy nagyon sokat változtattak a másikon azóta, még ha közel sem telt el annyi idő, mint amennyinek érezték. Végül Perselus törte meg a csendet.
    - Nemsokára tart egy vacsorát Lumpsluck az „arra érdemeseknek”, ahogy ő szokta mondani. Esetleg téged is meghívott rá? – nézett rá kíváncsian.
    - Nem. – Egyáltalán nem lepődött meg ezen Alice.
    - Sült bolond! – csattant fel Piton mérgesen, majd egymásra néztek, és elkezdtek mindketten nevetni. – Talán jobban is jársz így – jegyezte meg. – Állandóan ezt csinálja: maga köré szervezi azokat az embereket, akik szimpatikusak neki. Rájuk kényszeríti magát, hiszen senki sem mondana nemet, ha így a Bájitaltan osztályzata miatt nem kell aggódnia. – Látszott, mennyire megvetette, mind Lumpsluckot, mind azokat a diákokat, akik ezt tették.
    - Annak idején Téged is úgymond „kinézett magának”? – lett kíváncsi a lány.
    - Igen, de én mindenféle kifogással kibújtam valamennyi találka alól, míg aztán már meg sem hívott, nagy megkönnyebbülésemre. Pedig ezeken az alkalmakon együtt lehettem volna Lilyvel, de az elveim és Potter fenyegetései, hogy nehogy a párja közelébe menjek, visszatartottak. – Büszkeség és szégyenérzett egyszerre vették át az uralmat Piton felett, és mindez a hangjából is kihallatszott, ami Alice figyelmét sem kerülte el.
    - Értem. Úgy látszik, a tanár úr azóta sem szokott le erről a szokásáról – terelte vissza a témát semlegesebb vizekre.
    - Hát nem. Van, akit már a Roxfort Expresszen bevett a klubjába, csak mert, idézem „A szülei által előre tudtam, ha egy igazi tehetséggel van dolgom…” – rázta meg a fejét egy mély sóhajtás kíséretében. – Hihetetlen!
    - Az bizony. Mintha a borítója alapján ítélne meg egy könyvet – jegyezte meg Alice. – Várj! – jutott valami az eszébe. - Pont most hívta ki óra végén pár évfolyamtársamat az asztalához, biztos ezért.
    - Lehet, időközben rájött, hogy ők is alkalmasak arra, hogy a talpnyalói legyenek.
    - Lehet – rántott egyet a vállán Ali. – Mindenesetre, számomra eddig sem volt valami szimpatikus a professzor úr, az pedig, amit most mondtál, csak megerősítette bennem mindezt.
    - Örülök, hogy sikerült átlátnod rajta. De hát nem is vártam mást tőled – nézett büszkén Alice-re Piton. – Lumpsluck pedig csak még jobban leírta magát a szememben azzal, hogy téged nem hívott meg. Bár így megkönnyítette a helyzetünket.
    Tetszett Alice-nek, hogy helyzetünket, nem pedig helyzetedet mondott a férfi – ezzel is kifejezve, hogy tényleg egyre jobban érdeklődött a dolgai iránt.
    - Hogy őszinte legyek, én nem lepődtem meg azon, hogy nem hívott meg – nézett lefelé szégyenlősen Ali.
    - Ezt meg, hogy érted? –Mivel nem kapott választ Perselus, ezért megállt. – Alice, mi történt az elmúlt időszakban? Valamit nem mondasz el nekem, ezt tisztán látom rajtad – jegyezte meg aggódva.
- Semmi különös, csak annyi minden összejött, és ez egy kicsit kihatott a tanulmányaimra. De nem olyan vészes – legyintett egyet a kezével. - És amúgy is, csak Bájitaltanból rontottam, úgyhogy kár róla beszélni.
    - Alice… - A lány azonban a szavába vágott.
    - Hagyjuk, kérlek!
- Nem hagyjuk! – nézett rá elszántan Piton. – Mert, ha bármi köze is van mindennek hozzám, akkor nem tudom, mit teszek.
- Nem hibáztathatod Magadat mindenért, rendben? Pont Te, aki mindig csak szenvedsz! – jelentette ki Ali.
- De pont, hogy Te vagy az, aki mellett nem szenvedek. Épp ezért fájna úgy, ha miattam bármi rossz is történne veled. – Szeretett, aggódás és bűntudat keveréke tükröződött Piton tekintetében, ami melegséggel töltötte el a fél árva Alice szívét.
    - Nem fog, hidd el! De ezen kívül van még valami más oka annak, hogy ennyire megvetted Lumpsluckot? – terelte ügyesen a témát.
    - Van. Elég gerinctelennek tartom, hisz milyen ember az, aki megmásít egy létfontosságú emléket, csakhogy megmaradjon a jó híre. – Itt tartott egy kis szünetet, amiből Alice rájött, hogy erről sem szabadott a férfinak beszélnie. – Mindannyian követtünk el hibákat, Alice, de ezekért bűnhődnünk kell. Én mai napig bűnhődök a saját hibáim miatt. Tönkre is tettem velük az életemet.

- Sokkal jobb kedved van, mint múltkor volt – állapította meg Luna a legközelebbi találkozásukkor. – Talán sikerült beszélned azzal a bizonyos személlyel?
    - Igen – mosolyodott el Ali.
    - Már itt volt az ideje.
    - Luna, meg szeretnélek kérni valamire – kezdte nagyon komolyan.
    - És mi lenne az? – lett kíváncsian a barátnője.
    - Ne beszélj senkinek arról, hogy barátok vagyok! – Nagyon nehezére esett kimondania mindezt, de tudta, hogy meg kell tennie. Rengeteget gondolkodott a kettőjük barátságán, és nem talált más megoldást.
    - De miért? Talán szégyellsz engem? – kérdezte meglepődéssel és szomorúsággal a hangjában Luna.
    - Én, Téged? Dehogy is! – rázta erőteljesen a fejét Ali. – Miattad nem szeretném, ha kiderülne, hogy barátok vagyunk. Hisz olyan jóban vagy a griffendélesekkel, és nem szeretném, ha ennek miattam lenne vége – vallotta be a félelmét.
    - De hát, mi bajuk lenne veled, hisz nagyon kedves vagy? – kérdezte Luna értetlenül.
    - Lehet, egyben viszont mardekáros is, és ez sokat számít. Szerintem szóba sem állnának velem – jelentette ki szomorúan Alice. - Nem akarok semmit sem elrontani számodra.
    - Én, akkor sem hiszem…
    - Ne is folytasd! – intette le. – Egyébként, jobb lenne, ha a Griffendél klubháza előtt nem nagyon sétálnánk együtt, nehogy meglássanak. De, ha mégse sikerül elég óvatosnak lennünk, akkor mondhatod azt, hogy korrepetálsz Sötétvarázslatok kivédéséből. – Már ezt is kitalálta. – Ennyiért nem hinném, hogy megharagudnának.
    - Rendben, ha ez minden vágyad – kezdte megadni magát Luna. - De én, akkor sem szeretnélek letagadni téged, mert egyáltalán nem szégyellek. És hidd el, ők is szívesen megismernének! – győzködte.
    - Szerintem meg nem. Biztosan nagyon kedvesek és megértőek, de annyiszor bántották már őket a házam beliek, hogy nem lenne meglepő, ha nem akarnának megismerni. És amúgy is, annyi gondjuk van, nem akarom én is fájdítani a fejüket – magyarázta. - Te vagy a legjobb barátnőm, Luna – magában azt is hozzá tette, hogy az egyetlen –, és hidd el, semmiképp sem szeretném, ha ez megváltozna. De elfogadom, hogy vannak más barátaid is, sőt örülök neki, de tényleg – bizonygatta, a hangja pedig akarata ellenére egyre hangosabbá vált.
    - Nekem is Te vagy a legjobb barátnőm – vallotta be Luna is. - Harryékkel pedig mostanság nem igazán szoktam beszélni, ahogy Te mondtad, sok dolguk van. Talán, ha én is a Griffendélbe járnék, akkor többet lehetnék velük – látszott az arcán, hogy egy pillanat erejéig tényleg eljátszott a gondolattal. - Viszont, akkor valószínűleg Te nem lennél a barátnőm, és a Te barátságod rendkívül fontos lett számomra.
    - Köszönöm, Luna. – Megölelték egymást. – Mi lenne velem, ha Te nem lennél?
    - Majd megtudod, ha már kijártam a sulit, és Te még egy évig ide fogsz járni – mosolygott megjátszott önelégültséggel.
    - Ez igaz – ezen még nem is gondolkozott Alice. – De addig még annyi idő van hátra, így felesleges róla beszélni.
    - Főleg, ha addigra már Roxfort sem lesz – tette hozzá szomorú arccal Luna. - De bizakodjunk, főleg Harryben! – Tartott egy kis szünetet. – Én ott voltam, Alice, amikor Harry meghallotta a Jóslatot. „Míg él az egyik, nem élhet a másik.” – idézte, mert azóta sem sikerült kivernie a fejéből. - Ha Harry Potter sem tudja őt legyőzni, akkor senki sem képes rá – ráncolta a szemöldökét.
    - Én hiszek benne – jelentette ki Alice.
    - Én is – mondta Luna, aki ezután tett érte, hogy a hirtelen jött, melankolikus, szomorkás hangulatuk tovaszálljon.
    - Te hiszel benne, Perselus? – szegezte a férfinak a kérdést csak úgy az egyik nap Alice, mert ez sem hagyta nyugodni. Bár sejtette, hogy a Lily iránt érzett szerelme erősebb, mint a James iránt érzett gyűlölete, de hallania kellett, mit felel rá.
    - Kiben? – hirtelen nem tudta Piton, hogy kire is gondol.
    - Harry Potterben? Szerinted le tudja majd győzni Vold… - Ali tudta, hogy a férfi nem szereti a nevén nevezni. – Tudjukkit?
    - Ősszintén? Ő az egyetlen esélyünk, és igen, hiszek benne – felelte a legnagyobb nyíltsággal Piton, és Alice-nek nem is volt többre szüksége, hogy ő is teljes szívéből higgyen benne.
   
    Az ősz lassan télbe fordult, így mindenki elkezdte a karácsonyi készülődést. Alice pedig nagyon fel akart tenni egy kérdést Lunának, és mivel tudta, mi az utolsó órája, ezért a termétől nem messze várta. De a lány sehol sem volt. Majd meglátta, amint az egyik mosdóból lép ki Hermione Granger társaságában, és az ajtóban ott állt Harry Potter is.
    - Szervusz, Harry! – köszönt neki Luna. - Tudod, hogy citromsárga a szemöldököd?
    - Szia, Luna! - De nem hallotta a többit, mert sokan mentek el mellette, ő pedig nem volt elég közel hozzájuk. Mire újra odanézett, Hermione már nem volt ott.
    - Ron nagyon vicces tud lenni – mondta Luna. – De néha undok egy kicsit. Tapasztaltam tavaly.
    - Hát igen… - hagyta rá Harry. – Na és, hogy telt a féléved?
    Alice-nek görcsbe rándult a gyomra, nehogy megemlítse őt a barátnője.
    - Egész jól – felelte végül. – Habár kicsit magányos voltam a DS nélkül. De Ginny mindig kedves hozzám. A múltkor is, Átváltoztatástan órán rászólt két fiúra, akik Lüke Lunának csúfoltak…
    Alice megnyugodott, mivel róla nem esett szó, de így a fiú számára eléggé magányosnak tűnhetett Luna élete.
    - Nincs kedved eljönni velem ma Lumpsluck partijára? – jött hirtelen a kérdés Harrytől, amin Luna láthatólag nagyon meglepődött.
    - Lumpsluck partijára? Veled? – kérdezett vissza.
    - Vendéggel kell mennünk, és gondoltam, talán van kedved… mármint… Mármint úgy gondoltam, hogy mint barátok mennénk együtt. De ha nem akarsz…
    Alice azonban arrébb ment, mert úgy gondolta, hogy a választ majd Lunától kell hallania. De azért reménykedett benne, hogy igent fog mondani. Ráfért volna egy kis lazítás.
    
    Másnap már első óra előtt találkozott is Lunával, akin látszott, hogy beszélni szeretne vele.
    - Szia! – köszönt neki.
    - Szia! Van valami baj? – kérdezett rá Alice.
    - Nincs, csak el szeretnék mondani Neked valamit. De tudom, hogy semmiképp nem szeretnéd felvenni a kapcsolatot Harryékkel, így nem vagyok benne biztos, hogy a hozzájuk kapcsolódó témák érdekelnek-e – jegyezte meg bizonytalanul.
    - Ó! Nekem bármit elmondhatsz, hisz ezért vagyunk barátok – nyugtatta meg, miközben mosolyogva megfogta a kezét. - És éppen emiatt fogom bevallani, hogy pontosan tudom, mit akarsz nekem mondani. Tegnap a termetek előtt vártalak, és megláttam, ahogy a mosdóból jössz ki Hermionéval, és hogy Harry is ott van. Először csak azért maradtam, mert hallottam, hogy azt mondod, magányos vagy, és féltem, hogy mesélsz rólam. Azt a bizonyos kérdését is hallottam, de a választ már nem vártam meg, az már tényleg nem lett volna szép tőlem. De így sem volt az, úgyhogy bocsájts meg! – vágott bűnbánó arcot.
    - Komolyan azt hiszed, hogy emiatt megharagszom rád? – nevette ki Luna játszi könnyedséggel.
    - Igazából sejtettem, hogy nem fogsz, de szerettem volna, ha tudod, hogy sajnálom – felelte ősszintén Alice.
    - Értem, és akkor érdekel a válaszom? – csigázta egy kicsit.
    - Még szép! – De Luna csak nem felelt. – Na, ne kéresd magad!
    - Igent mondtam – felelte végül. - De ez csak egy baráti gesztus volt Harrytől. Sőt, még azt sem tudom, hogy igazi barátok vagyunk-e. Azóta, hogy téged megismertelek, teljesen más a fogalmam a barátságról.
    - Szerintem azok vagytok, csak másként. – Majd egy huncut mosollyal folytatta. - De egyébként, azon nem gondolkodtál még, hogy akár több is lehetne köztetek?
    - Nem – jelentette ki egyértelműen a hollohátas lány. - Harryhez más illik, és szerintem lassan ő maga is kezd rájönni, hogy ki az.
    - Ha te mondod – sóhajtott egyet szomorkásan Alice. – Bár én akkor is hiszem, hogy szép pár lennétek.
    - Hidd el, nem én illek Harryhez! Remélem, hogy nem lesz késő mire ő is rájön, hogy ki számára a megfelelő személy, ahogy Hermionénál sem – tette hozzá elgondolkodva.
    - Most Ronra gondolsz? – találgatott Ali.
    - Aha.
    - Én, aki csak a távolból figyeltem olykor őket, is már elsősként láttam, hogy másként viszonyulnak egymáshoz, mint Harryhez. De biztos túl makacsok ahhoz, hogy belássák – mondta Alice.
    - Szerintem mindenki, aki egy kicsit is közelebbről ismeri őket, vagy csak hozzád hasonlóan jó szeme van az ilyesmihez, már az elején észrevehette, hogy igenis többet éreznek egymás iránt, mint szimpla barátság. Csak nem merik bevallani egymásnak. Most viszont Ronnak barátnője van, és Hermione eléggé maga alatt van. Szerintem ez nem volt szép húzás Rontól. – Próbált mérges fejet vágni, ami nála inkább viccesre sikeredett. De ez is csak egy volt azon dolgok közül, amit Alice nagyon szeretett benne.
    - Hát nem, de lehet, hogy azt hiszi, nem elég jó hozzá, hisz Hermione nagyon szép és még annál is okosabb. Szerintem ez is állhat a dolgok háttérben – állapította meg Ali.
    - Meglehet. De ez nem a mi gondunk, szerencsére – zárta le ezzel a témát Luna.
    - Hát nem. Fiú ügyekben amúgy sem vagyok otthon.
    - Ahogy én sem. – De Lunát ez láthatólag nem is érdekelte. – Úgyis eljön majd az, akinek el kell, és én tudni fogom, hogy ő az. Higgy nekem, veled is így lesz!